M

Márki
Autósiskola

Személyautó

„B” kategória

Ha most szerzed meg az első jogosítványodat, itt érdemes kezdened. Az elméleti felkészítéstől a gyakorlati vezetésen át egészen a forgalmi vizsgáig végigvezetünk a folyamaton.

„B” kategória
Életkor16,5 évtől
Elmélet28 óra
Gyakorlat29 + 1 óra
Menettávolság580 km

Kinek ajánlott?

Személygépkocsit, azaz legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett gépkocsit vezethetsz vele, a hozzá kapcsolt, jogszabályban meghatározott pótkocsival együtt.

Ezen felül vezethetsz segédmotoros kerékpárt (mopedautót is), állati erővel vont járművet, kerti traktort, mezőgazdasági vontatót egy könnyű pótkocsival (legfeljebb 750 kg), valamint lassú járművet és pótkocsiját.

Első jogosítvány17 éves kortólSzemélyautó és kisbusz

Jelentkezési feltételek

OkmányokÉrvényes személyazonosító okmány és lakcímkártya
ElérhetőségE-mail cím és telefonszám
Egészségügyi alkalmasságÉrvényes orvosi alkalmassági vélemény a háziorvostól (nem kell, ha orvosi érvényességhez kötött, érvényes jogosítványod van)
ÉletkorBetöltött legalább 16 év 6 hónap
Kiskorúak18 év alatt szülői kíséret a beiratkozáshoz

A képzés menete

  1. 01JelentkezésBeiratkozás az irodában vagy online, a szükséges okmányokkal.
  2. 02Elméleti képzésTantermi tanfolyam vagy e-learning, a saját tempódban.
  3. 03Elméleti vizsgaSzámítógépes vizsga a vizsgaközpontban.
  4. 04Gyakorlati oktatásA sikeres elméleti vizsga után kezdődik a vezetés az oktatóddal.
  5. 05Forgalmi vizsgaA kötelező óraszám és menettávolság után jöhet a vizsga.

Elméleti képzés

28 óra

Közlekedési alapismeretek, szerkezeti és üzemeltetési ismeretek, valamint a járművezetés elmélete. Tantermi tanfolyamon vagy e-learning formában, a saját tempódban.

TantermiE-learning

Gyakorlati képzés

29 óra · 580 km

9 óra alapoktatás, majd 20 óra főoktatás: 14 óra városi, 4 óra országúti és 2 óra éjszakai vezetés. A 30. óra maga a forgalmi vizsga.

Városi vezetésOrszágútÉjszakai vezetés

Vizsgák

V-01Elméleti (KRESZ) vizsgaSzámítógépes vizsga, legkorábban 16 év 9 hónapos életkortól.
V-02Forgalmi vizsgaLegkorábban a 17. életév betöltése után, a kötelező 29 óra és 580 km teljesítése után.

Árak, aktuális díjak

Hatósági díjak: 2026. július 17-től
Képzési díj (elmélet + gyakorlat)Aktuális díjainkról személyre szabott tájékoztatást adunkEgyedi ajánlat
Elméleti (KRESZ) vizsgaHatósági díj (KAV)5 100 Ft
Forgalmi vizsgaHatósági díj (KAV)12 200 Ft
Hatósági vizsgadíjak összesenElső vizsgák esetén17 300 Ft
A hatósági vizsgadíjakat a KAV határozza meg, pótvizsga esetén újra fizetendők.Kérdésem van →

Gyakori kérdések

Betöltött 16 év 6 hónapos kortól jelentkezhetsz. A KRESZ-vizsgát 16 év 9 hónaposan, a forgalmi vizsgát a 17. születésnapod után teheted le.

Igen, az elméleti képzést e-learning formában is elvégezheted, a saját tempódban. Aki inkább tanteremben tanul, annak tantermi tanfolyamot is indítunk.

A kötelező minimum 29 óra és 580 km, a 30. óra a forgalmi vizsga. A legtöbb tanulónak ennél néhány órával több kell ahhoz, hogy magabiztosan vezessen.

Az első vezetői engedély kiadásához elsősegély-nyújtási vizsga szükséges, kivéve, ha erre vonatkozó végzettséged alapján mentesülsz alóla. Ebben is segítünk eligazodni.

Pótvizsgát tehetsz, ennek hatósági díját újra meg kell fizetni. Sikertelen gyakorlati vizsga után az oktatód javasolhat pótórákat, hogy magabiztosan menj vissza.

Indulhatunk?

Hagyd meg az elérhetőségedet, és munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot a(z) „B” kategória képzéssel kapcsolatban.

További képzések